Temesvári Állami Német Színház
A német nyelvű előadás technikai okok miatt csupán csak valami nagyon halovány román felirattal érkezett, úgyhogy eleve örömmel töltött el, hogy szinte teljes egészében értettem a szöveget, bár csak amolyan szertelen módon ismerem a nyelvet. De a szereplők a köznapi németet beszélik, történeteik is lényegében egyszerűek és mind-mind nagyon ismerősek. Mókás, ahogyan a szereplők visszaemlékeznek és újrajátsszák kamaszkori szerelmi történeteiket; megfog a személyesség, a letisztult és finom játékmód. Az öltözék sem utal a múltba való visszalépésre, és nem jelennek meg a tipikus attitűdök, hangnemek sem, a színészek mégis precízen keltik életre valamikori önmagukat, és finoman érzékeltetik az átmenetet a különböző szerepek között. Kis firkák, rajzok ezek, és ugyanilyen vázlatos a díszlet is: könnyű mozogni benne, a térrészek közötti járkálás pedig remekül segíti elő a szerepcseréket, átváltozásokat. A legizgalmasabb az, amikor a látszólag egymástól teljesen idegen emlékezetek össze-összefonódnak és egy közös emlékezetet alakítanak ki. Például amikor az egyik fiú és lány párhuzamosan beszélik el kapcsolatuk történetét – a két szólam összehangzása egy közös fikciós történetet alakít ki, és találkozást eredményez közöttük. Mint ahogy az előadás formája is működik: a színészek saját emlékezeteiket teszik össze, és keresik meg benne a kapcsolódást, amelyből aztán megszületik a színházi produkció.
Nincs dráma: se szöveg, se véres komolyság. Az előadásbeli történetek, az elhangzó szövegek a színészekéi. Az a fajta előadás ez, amely a nézőt hasonló élményeinek előbányászására ingerli. Ha előkerülnek az emlékek, már megérte megnézni. Az előadás szelíd és kellemes, mint az első szerelem emléke.
Az előadás erénye, hogy megmutatja, milyen kacatokat lehet/kell kidobnunk a színházból. A realista térkezelést – a hely legyen levegős, átjárásos. A lineáris időt és történetkezelést. A színpadi illúzió egységének fenntartását. A fikcióval való ámítást. Egy színész és egy szereplő egész előadáson át tartó összefonódását. A korosztályi követelményt. Az egyetlen médium egyeduralmát. Csupán helyzetek és érzelmek maradnak, valamint néhány egymásra következés.
Létezik civilség a színpadon?
Könnyebb vagy nehezebb önmagát játszania a színésznek, mint egy fiktív szereplőt?
Tiszta, egyszerű és szép előadás. Jó ötletnek tartottam, hogy saját életükből merítettek a színészek és ebből létrehoztak egy darabot. Ettől lett igazán emberközeli és igaz előadás. Nagyon szép, hogy gyerekkori képekkel is közelebb hozták életüket a nézőkhöz. Bár anélkül is elhiszem, hogy róluk szól. Idősebbek és fiatalabbak egyaránt visszautaztak az első szerelmi emlékeikbe. Különböző karaktereket ismerhettünk meg, ugyanannyi évesen. Volt, akinek Clark Kent volt a mindene, hiszen akkoriban ő volt a sztár, Superman. Tiszta, érthető volt az is, hogy kinek a szerelmi történetét mutatták be, egymás szerelmeit is eljátszották. Tetszett az utolsó videó, amiben az öreg nénikék elmesélték, hogy nem is volt idejük szerelmesnek lenni, csak gyorsan összeházasodtak, ami vagy jól sikerült, vagy nem.
biborka
Tetszett a néni kockás harisnyája és az alakítása is :), kereknek éreztem az előadást.
néző1
Mint színész egy adott ponton egyre jobban eltávolodsz magadtól.
temesvári színészek
Tetszett a rendezés és az előadás felépítése, a színészi játék, bár ez szubjektív vélemény, mert személyesen is ismerem őket. A zene is tetszett. A színészek közül leginkább Csorba Josif-ot szerettem.
néző2
A rendező főleg politikai témájú dokumentarista darabokat rendez, és mivel nem ismeri a romániai politikai helyzetet, ezért lelki dokumentarista darabot rendezett.
Ida Jarcsek-Gaza
A német nyelvű előadás technikai okok miatt csupán csak valami nagyon halovány román felirattal érkezett, úgyhogy eleve örömmel töltött el, hogy szinte teljes egészében értettem a szöveget, bár csak amolyan szertelen módon ismerem a nyelvet. De a szereplők a köznapi németet beszélik, történeteik is lényegében egyszerűek és mind-mind nagyon ismerősek. Mókás, ahogyan a szereplők visszaemlékeznek és újrajátsszák kamaszkori szerelmi történeteiket; megfog a személyesség, a letisztult és finom játékmód. Az öltözék sem utal a múltba való visszalépésre, és nem jelennek meg a tipikus attitűdök, hangnemek sem, a színészek mégis precízen keltik életre valamikori önmagukat, és finoman érzékeltetik az átmenetet a különböző szerepek között. Kis firkák, rajzok ezek, és ugyanilyen vázlatos a díszlet is: könnyű mozogni benne, a térrészek közötti járkálás pedig remekül segíti elő a szerepcseréket, átváltozásokat. A legizgalmasabb az, amikor a látszólag egymástól teljesen idegen emlékezetek össze-összefonódnak és egy közös emlékezetet alakítanak ki. Például amikor az egyik fiú és lány párhuzamosan beszélik el kapcsolatuk történetét – a két szólam összehangzása egy közös fikciós történetet alakít ki, és találkozást eredményez közöttük. Mint ahogy az előadás formája is működik: a színészek saját emlékezeteiket teszik össze, és keresik meg benne a kapcsolódást, amelyből aztán megszületik a színházi produkció.
panna
Az a jó ebben az előadásban, hogy bár nem értettem a szöveget, mégis megértettem a kapcsolatokat, el tudtam tekinteni attól, hogy a sztorit vakablakon keresztül nézem, mert magával ragadt a hiteles játék. Jó, hogy vannak zenészek a színpadon.
csillala
Az én generációm nem igazán hisz a színházi projektekben, de most rájöttem, hogy kellenek.
Ida Jarcsek-Gaza
Nincs dráma: se szöveg, se véres komolyság. Az előadásbeli történetek, az elhangzó szövegek a színészekéi. Az a fajta előadás ez, amely a nézőt hasonló élményeinek előbányászására ingerli. Ha előkerülnek az emlékek, már megérte megnézni. Az előadás szelíd és kellemes, mint az első szerelem emléke.
fanni
Ez nem pszichoterápia!
Ida Jarcsek-Gaza
Az előadás erénye, hogy megmutatja, milyen kacatokat lehet/kell kidobnunk a színházból. A realista térkezelést – a hely legyen levegős, átjárásos. A lineáris időt és történetkezelést. A színpadi illúzió egységének fenntartását. A fikcióval való ámítást. Egy színész és egy szereplő egész előadáson át tartó összefonódását. A korosztályi követelményt. Az egyetlen médium egyeduralmát. Csupán helyzetek és érzelmek maradnak, valamint néhány egymásra következés.
Iosif Csorba és Boris Gaza karakterei finom árnyalatokat mutatnak. Csorba egész teste játszik, és lazán vált át új, az előzővel ellentétes figurába. Gaza meglepetésekkel él és mimikája részletgazdag: kedvenc részem, amikor hátulról közeledik az ágyon ülő lányhoz, és arca fél perc alatt tíz-húsz érzelmi rezdülést tükröz.
zsandi
Teccett. Nagyon teccett. Viccesek voltak, sokat viccelődtek a színpadon.
néző3
Bűbájos előadás. Dramaturgiailag jól kigondolt, jól felépített, a párhuzamos szálak, az egymásra beszélések és egymás mellett elbeszélések között nem vész el a néző figyelme. Életízű, mégsem válik közhelyessé, nem a történetek, sokkal inkább a felépítése miatt. A díszlet is egyszerűségében nagyszerű, néhány állvány, pár szobabelsőt idéző bútordarab segítségével az összes helyszínt meg lehet jeleníteni.
kicsien
Jó dolognak tartom az élő zenét színpadon, de ebben az előadásban nem igazán tudtam értékelni az unásig hallgatott és feldolgozott csöpögős szerelmes dalok használatát. Ugyanez a problémám a dalbetétekkel is, amelyeknek egy jelenetet leszámítva (kamaszkori sztár-imádat) nem láttam túl sok keresnivalóját ebben az előadásban.
kicsien
Nem eléggé jók a zenészek.
Nekem ne mondják meg az előadás elején, hogy nem szabad kimenni, csak vész esetén…csillala
Mivel ez egy vallomásos formájú előadás akar lenni, nem jó, hogy túl messze vagyok a színészektől. Közelebb kell vinni a nézőket, mert úgy az energiák is másképp hatnak. Így tanú maradtam, nem részese az előadásnak.
SzabóKá (István)
Fölösleges a vetítés. Ha azt akarja jelezni, hogy igazi történetekről van itt szó, akkor azt amúgy is megértem. Egy gyerekkori kép felhasználása önmagában nem hitelesíti az elhangzottakat, ezzel a trükkel már túl sokszor csaptak be színházban.
panna
„Hadd meséljem el, hölgyeim és uraim...” – az akciót nélkülöző mesélés helyenként elnyújtja, és statikussá teszi a különben jó ritmusú előadást.
fanni
Létezik civilség a színpadon?
Panna
Hogyan választják ki a színészeket egy ilyen projekthez? Volt valamiféle workshop, amin részt vettek? Vagy a színészek kezdeményezték az egészet? Tényleg a valóságot mutatták be, vagy volt benne egy kis cicomázás is?
biborka
Természetesen nem tudok pont úgy viselkedni, mint ezelőtt tíz évvel. Akkor, ha elvették a cukorkámat, tragédia volt, mot már csak nevetek rajta.
Klassz, ha a németországi rendezőket, rajtuk keresztül az ottani trendeket közvetíti nekünk az erdélyi német színház – az Első szerelem mintha ezt tette volna.Iosif Cobet
Vajon ha mintegy varázsütésre minden szót tisztán megértenénk, veszítene titokzatosságából (értékéből) az/egy idegen nyelvű előadás?
zsandi
Színházi formába bújtatott igaz történetek.
Isolde Cobe
Esetleg lehetne úgy feliratozni, hogy mi, magyarországiak is értsük.
Zalán (tibor)
Könnyebb vagy nehezebb önmagát játszania a színésznek, mint egy fiktív szereplőt?
fanni
Egy idegen nyelvű előadás automatikusan más irányba tereli figyelmünket, rákényszerít arra, hogy más elemekhez fordulva keressük a megértést. Így válik fontosabbá számunkra a színészi játék, a különböző jelzések, a szövegre szánt figyelmet felhasználjuk máshol. Mivel minden nyelv külön világot, kultúrát, gondolkodásmódot hordoz magában, ezért kétszeres a megértés lehetőségének nehézsége, ha viszont sikerül, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy színész és néző tisztességesen elvégezte dolgát. A kérdés pedig az marad, hogy miből és hogyan születik egy nyelvtől, kultúrától független kollektív megértés, hol tudom én elcsípni egy előadásban azt a pillanatot, energiát, ami mindenkit egyszerre megmozgat, ahogy ez az Első szerelemben is történt.
bréka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése