szeminár.2
A Sebestyén Rita által vezetett, színház és identitás kapcsolatát boncolgató szeminárium második felvonásában az identitás kérdését most már teljességgel színházi vonatkozásban tárgyaltuk.
Felvezetésként először egy 1972-ben készült butoh előadás részletét nézhettünk meg. A butoh egy olyan japán mozgásforma, amely a hiroshimai bombatámadások után kialakult negatív világlátás feldolgozására született kísérlet. Lényege egy negatív élmény pozitívba való átfordítása a művészet révén. Innen indulva jutottunk el ismét a szeminárium eredeti témájához. Ez a japán táncforma és a mozdulatok mögöt megbúvó létfelfogás vezeti vissza a beszélgetést Aiszkhülosz darabjához, aki maga is a művészetet használva dolgozta fel a nagyon is aktuális eseményeket és az ezek nyomán kialakuló életérzést.
Előző alkalommal a kisebbség kapcsán merült fel Aiszkhülosz Perzsák című drámája, amelyet most behatóbban is megvizsgáltunk ebből a szempontból. J. Derrida filozófiájának egyik alapmegállapításából kiindulva arra kerestük a választ, hogy ebben a drámában melyek azok a másságok, amelyek több jelentést szülnek. Három alpont köré csoportosítva (más, máskor,máshol) kerestük azokat a pontokat a szövegben, amelyek hangsúlyosan ezt a másságot erősítik fel. Ahhoz azonban, hogy ezekről a kérdésekről érdemben beszélhessünk, előbb néhány fogalmat kellett tisztáznunk. Ilyen fogalmak voltak például a filoxémia (az idegenség szeretete) vagy az epikairekakia (amikor mások szenvedésén nevetünk).
Miután sorra vettük ezeket az elemeket, két különböző előadásrészlet kapcsán is felmerültek a kisebbség és a másság kérdései. Ahogyan a hétköznapi életben is mindig viszonyítási alap és helyzet kérdése a másság és a kisebbségben levés, úgy ezekben az előadásrészletekben is többszörösen megfogalmazódó másság is csupán nézőpont kérdése. Ki az, aki kívül van, és kinek a szempontjából?
kicsien
szeminár.1
Nemcsak előadásokat, szakmai beszélgetéseket ülhetünk meg a fesztiválon, hanem szemináriumokon is részt vehetünk. Ezt szívlelem. Sebestyén Rita, aki nemcsak a kollokviumzsűri tagja, hanem író és a görög színház szakértője is, beszélgetést vezetett Színház és identitás címmel, amely a kisebbségi kérdéskört járta körül. Együtt megbolygattuk a kisebbség asszociációit; az etnikai, vallási, szexuális, kulturális stb. fogalmak olyan állapotot jelölnek, amelyeket nem lehet helyhez kötni, mivel helyzetfüggőek. „Egy 32 éves német, gyermektelen férfi Amerikában kisebbségi pozícióba kerülhet.” Németországban pedig király lehetne, ha az államforma nem szövetségi köztársaság lenne. A beszélgetés második szakaszában olyan diszciplínákat határoztunk meg, amelyek a kisebbségekkel is foglalkoznak, ilyen például a társadalomtudomány, az antropológia, a pszichológia, a humánerőforrás menedzsment stb. Továbbá értelmeztük a kisebbségi lét pozitívumait, hiszen nem csak két kultúra ismerete kerülhet birtokunkba, hanem az alkalmazkodó készségünk is fejlődik, illetve a helyzetekre való reflexiónk is tisztulhat.
Erdélyi magyarként nem automatikus mellveregetéssel kell beszélnünk helyzetünkről, hanem felismerni azokat az erényeket, amelyekkel rendelkezhetünk, ha okosan lélegzünk. Beszívni információkat nem elég, azokat meg is kell forgatni, meg is kell rágni. Érkezésünk állomása máris az identitás. Kisebbségként identitástudatunk is erőteljesebb lehet, hiszen helyzetünk folyamatos értelmezése szükséges, Sebestyén Rita vezetésével az identitástól a színházhoz indultunk, a görög drámáktól a mai színházhoz léptünk. Nagy és izgalmas lépés Arisztotelészt és Aiszkhüloszt kapcsolatba hozni a dokumentarista színházzal, The place where we belong (A hely, ahova tartozunk) című előadás a nemzeti identitás kérdését értelmezi, amelyről fontos gondolkodnunk.
Bármely kor színháza társadalmának kérdéseit elemzi, olyan témaköröket piszkál, amely az aktualitást hozza előterbe. A színházzal együtt kell gondolkodnunk nemcsak identitásunkon, hanem helyzetünkön is.
lőrinczági
könyvbemut.2
Sebestyén Rita: A tizennegyedikA kollokvium második könyvbemutatóján az elsőkönyves Sebestyén Ritával Láng Zsolt beszélgetett, legújabb és ezidáig egyetlen regénye, A tizennegyedik kapcsán. A beszélgetés azonban nem szorítkozott csak és kizárólag a könyv bemutatására. Sőt... Olyan témák és kérdések merültek fel, amelyek inkább az írói gyakorlatra és az ennek eredményeként megszületett írás történetére próbáltak rávilágítani. Hogyan születik meg egy könyv? Milyen utat jár be az első kósza gondolattól a már kész, nyomtatott változatig? Miből, mikor és mivel alkot az író?
Láng Zsolt a könyvbemutató felvezetéseként elmondta, hogy Selyem Zsuzsa ajánlotta neki elolvasásra A tizennegyediket, és első olvasatra a nyugatosokat juttatta eszébe Sebestyén Rita stílusa. A több, rövidebb írásból egységes egésszé összeálló regény figurái és helyszínei részben létező, reális személyekből és helyszínekből lettek összegyúrva. Sebestyén Rita arról is mesélt, hogy bár regénye csak most jelent meg, létrejöttét egy viszonylag hosszú érlelődési folyamat előzte meg és a végleges, nyomtatott változatba nem is került bele minden. Úgy érezte, nincs szükség rá, a kihagyott részek nélkül is teljessé vált az írás.
Folytatásként a valahova tartozás, az otthon levés és az idegenség kérdésének tárgyalása került a középpontba. A szerző arról beszélt, hogyan vált számára meghatározó életérzéssé az állandó idegenség, és hogy kérdéses, hogy ez a megélt tapasztalatok során alakult-e ki, vagy előbb az érzés született meg benne, és ehhez mintegy igazolásként keresett tapasztalatokat.
A szerző a beszélgetés során két részletet is felolvasott a könyvéből, az első és az utolsó írást, mintegy keretezve nemcsak a regényt, de magát a beszélgetést is.
A könyvbemutató végén Láng Zsolt az alkotási szokásairól kérdezte Sebestyén Ritát, aki elmondta, hogy ellentétben például a színházi feladataival, amiket bárhol, bármikor képes megcsinálni, „szépírással” foglalkozni csak a kora reggeli órákban tud, fehér A4-es papír, kávé és ősrégi Rotring ceruzája társaságában.
kicsien
könyvbemut.1
A fesztivál könyvbemutatóknak is helyet ad, a teadélután Kötő József színháztörténész kötetének ismertetésével bővült, akivel Bonczidai Éva beszélgetett. A könyv alcíme „Közhasznú esmeretek tára”, amelynek természetesen funkciója is van, a beszélgetésen kiderült, hogy ez a kötet nem egyfajta lexikon, hanem a két világháború közti időszak politikai hátterére is kitér, az író a színészek emigrálásáról is értekezik, az őket ért különféle hatásokat is bemutatja.
Kötő József a színészek életútja mellett más színházi alkotók pályáját is körvonalazza, akik együttesen határozták meg a korszak színházi világát. A kötetben több mint kétszáz színészportré, grafika jelenik meg, ez is hozzásegít ahhoz, hogy az olvasó közelebb kerüljön a 20. század első felének viharaihoz, történelméhez. Bonczidai Éva szépen ecsetelte Kötő József írásának fontosságát, amelyre az író frappánsan reagált: „Ha nem lennék az élettől edzett, elpirulnék.” A beszélgetés során fény derül arra is, hogy a könyv elemzi a két világháború közti színházi alkotók sorsát, hős mivoltukat, hiszen – az író elmondása szerint – önellátó módon kellett létezniük, ehhez bónuszként járult a kisebbségi létérzés.
Kötő József kiemel pár jelszót, amely szerint alakítanunk kell életünket – három szót: egyetemes, erdélyi, magyar. Azonban ezeket a szavakat folyamatosan újra kell tölteni jelentéssel, mert az értékek állandósága mellett változékony faktorokat is tartalmazhatnak, amelyek felismerése nyitott szemeket és befogadó tüdőt igényel.
A színháztörténész végül Györffy István néprajzkutató gondolatát idézi: „Sosem arra kell válaszolnunk, hogy mit kaptunk, hanem mit adtunk az egyetemes kultúrához.” Hangsúlyozza a globalizáció fontosságát, amelyet a javunkra kell fordítanunk és a saját értékeink hozzáadásával bővítenünk az egyetemes kultúrát.
lőrinczági
