Váróterem Projekt, Kolozsvár
Szépen kidolgozott és felépített karaktereket láthattunk. Mindkét főszereplő karaktere gyakorlatilag a semmiből születik meg és a szemünk láttára alakul, fejlődik, jut el valahonnan valahová. A semmiből, a halálból térnek vissza az életbe, miközben egyre több és több információhoz jutunk az életüket és halálukat illetően. Míg a beteg Johannes története az általa megírt színdarabot eljátszva mesélődik el, addig az orvos halálának okai (aki újabb és újabb szerepekbe bújva asszisztál Johann történetéhez) a videórészletekből derülnek ki.
kicsien
Szép és bátor vállalkozás, amit csináltok.
Zseka, (zsandi)
Lendületes előadás; úgy érzem, mind a négyen hitelesen alakítanak. Jól ötvöződik a film és a színház, nagyjából egyenrangúak, és sokszor a „hideg” felvételek válnak a líraibb megnyilvánulások eszközévé.
A hűtőszekrény mint díszletelem nagyon erőteljes, hol ételt, hol hulla-sminket szednek elő belőle; olyan motívummá válik, ami a halál mítoszát rombolja le.
Az előadás morbid hangulatban kezdődik, és végig hullákat tologatnak benne ide-oda, de éppen emiatt lerombolja a halál mítoszát, ténnyé változtatja azt, közömbösekké válunk, majdnem annyira, mint a hullaházi alkalmazottak.
A létezés mítosza mégis megteremtődik a tejút, a csillag, az elmebeteg motívumain keresztül és a zárókép ugyanezt a vonalvezetést magyarázza: a hús-vér alkotó mulandó, az alkotás örök.
szaffi
Nagyon jó, hogy ilyen bátran hozzányúltatok egy szöveghez, egy ilyen társulatnak nem azt kell csinálnia, mint a kőszínházaknak.
KovácsLevente
Depeche Mode Wrong című dalával indít. Nálam ez like.
A hullamosók: viccesek, leginkább azokat a jeleneteket élvezem, amikor ők vannak a színen. Végig értem a céljukat, tudom, mi a szerepük. Azért kicsit fáj, hogy ilyen nyersen a képünkbe dörgölik, mennyire embertelenül bánnak a hullákkal a halottasházban.
Végre tényleg verekednek a színpadon, nem csak eljátsszák azt, hogy odaütnek, közben pedig „Á, dehogy!”
csillala
Kellene a rendező, aki irányít, leállít, kézben tart. Kapkodom a fejem, hogy most éppen mi történik, kit hogy hívnak, kiből ki lesz, hová tart, honnan jön.
Néha kicsit hamisnak érzem a játékot.
csillala
Szőcs István kritikust idézve: „Mélyen egyetértek azzal a filozófiai világlátással, amit az előadás közvetíteni akar. De miért pont ezt a darabot kellett választani?”
KovácsLevente
Úgy érzem, az előadás dramaturgiája homályos, nincs eléggé kidolgozva. A montázs-szerű építkezés izgalmas, és színészi szempontból kihívást jelent, ugyanakkor könnyen elveszíthetjük a fonalat. Helyesebben a fonalakat, mert elindulunk egy orvos és egy elmebeteg tragédiájából, utána egy másik dimenzióban elkezdődik Johannes Schwarz története, mellesleg a Tejútról meséli mindezt, szóval idézőjeles valóságban vagyunk, ráadásul dupla idézőjeles, mert a halál utániságból néz vissza az életbeli múltra. És ezekbe a dupla idézőjelekbe könnyű belebonyolódni.
szaffi
Azt a feltételt szabni a nézőnek, hogy háromszor nézzen meg egy előadást, ha meg akarja érteni, számomra elfogadhatatlan. Az egyes előadásnak kell mindig fogódzókat adnia ahhoz, hogy tudjuk, miről van szó.
Zalán (tibor)
Ami a legjobban zavart – annyira, hogy egy idő után ki is mentem mindkét előadásról [a Tisztújításról is] –, az a stiláris zűrzavar. A Tejútban [az alkotók] mintha folyamatosan azon dolgoztak volna, hogy hogyan dolgozzanak ellene annak a nagyon markáns szövegnek, amit választottak. Az anyag ellenkezik, ha ellene dolgoznak, és ebből felemás dolgok születnek, zűrzavar keletkezik.
szabóKá (István)
Ha a közönség nem érti meg, nagy mellélövés az előadás.
Bütyök (alias BicskeiIstván)
Kicsit kusza a dramatugiája, emiatt néha elnyújtottnak éreztem.
kicsien
El tudtam volna képzelni az előadást egy igazi halálkatlanban.
Bütyök (alias BicskeiIstván)
Ha valamiben részt veszel, el tudsz-e annyira távolodni tőle, hogy külső szemmel lásd? Észre veheted-e a hibákat, a fölösleges jeleneteket, amiket már megszerettél, de nem illenek az előadásba? Mi kell ehhez?
csillala
Az, amit csináltok [Váróterem Projekt], nagyon hasonlít a londoni Device Theatre munkáihoz. Érdemes lenne megismerni az ő koncepciójukat, hasznos lehet a számotokra.
SebestyénRita
Az időkezelés a színházban mindig kérdéses számomra, mivel konvencionálisan elfogadott tény, hogy nem ugyanazt az időt érzékeljük a nézőtéren, mint amit tapasztalunk a színpadon, ezért örömmel nézek olyan előadást, amely időn belüli ugrásokat tartalmaz, ahol az idősíkok között megépített az átmenet. Hogy ezt milyen médiumok segítségével oldja meg a színház, számomra nem lényeges, sőt, érdekesnek tartom a sokrétűséget. A használt médiumok sokfélesége pedig felveti bennem azt a kérdést, hogy ilyen esetben csak egy valóságot látunk, vagy több tevődik egymásra és mutatkozik meg? Hogyan viszonyul a néző valóságérzete az olyan előadáshoz, ahol különböző médiumok váltják egymást, kikerekítve a történetet?
bréka
Mennyire befolyásolja az előadás „reális” érzékelését és értékelését, ha ismered, netán kedveled (vagy ellenkezőleg) az alkotókat?
zsandi
Szabad-e nyilvánosan szakmai véleményt mondani/írni egy olyan előadásról, amit nem néztünk végig?!
panna, bréka
Apelláta csillala likejára:
VálaszTörlésNem gondolom, hogy a hullamosók jelenetei lennének az előadás vicces pontjai. Erőltetett, jópofizós, ripacskodós improvizációnak látom. Inkább fölösleges töltelék, mint előadás segítő pillanatok.
Apelláta zsandi kérdésére:
Igen, maximálisan befolyásolja az értékelést, ellenben nagyon nehéz ettől elvonatkoztatni.
panna, bréka: nem. Ez a kérdés fel sem kellene merüljön.
VálaszTörlésHa eljössz egy előadásról az már vélemény, egyrészt. Másrészt az, hogy utána írj róla mint egészről, anélkül, hogy megemlítsd, hogy eljöttél, az vélemény rólad.
Zenkő: félreértés történt. Mi is egyetértünk veled, a kérdés erre a válaszra próbált utalni, ahogy több kérdés is a blogon valamilyen válasz fele hajlik. De javítottunk rajta, hátha nem lesz több ilyen félreértés.
VálaszTörlésEgyébként a kérdés egy pár bekezdéssel előbbi megjegyzésre reflektál.
panna, bréka